filozófia, védanta

Kelet vs Nyugat, pontosabban védánta vs materializmus

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért kell nekünk a keleti filozófiákkal foglalkoznunk? Tud-e mást, újat mondani számunkra egy indiai gondolkodó?

Bár a valóság (mármint a végső, a személyes koncepciókon és érzékleteken túli valóság) azonos mindenki számára, világszemléletünket számos tekintetben társadalmi és kulturális sémák határozzák meg, és ezek lényeges dolgokban különböznek a keleti és nyugati gondolkodók esetében. Ezért egy hiteles keleti tanító egészen új perspektívából képes rámutatni gondolkodásunk alapvető, strukturális hibáira.

Anyag ás tudat

A modern nyugat világképét a materializmus határozza meg: a világegyetem megszületése az anyag keletkezését jelenti, ami egyre komplexebb struktúrákba rendeződve végül önmagára ébredt. A védánta (az indiai gondolkodást leginkább meghatározó filozófia) ezzel szemben arra a következtetésre jut, hogy a tudatosság az, ami minden létezés alapja, tehát az anyagi világ is pusztán a tudatosságban megjelenő élmény.

ÉN

Nyugaton énként a személyiséget értjük, ezért a személyiség fejlődését fogadjuk el fő célként. Keleten az ÉN az a személyiségen túli (vagy éppenhogy azt megelőző) középpontunk, ami változatlan, és csupán passzív tapasztalója az elmében létrejövő élményeknek. A személyiség által tapasztalt élet úgy zajlik a tudatosság terében, mint ahogy a film pereg a mozivásznon. A vászon az az alap, ami változatlan és lehetővé teszi a film megjelenését. Tanító – tanítás Keleten a tanító személye sokkal fontosabb, míg nyugaton a tanítás objektív gondolati konstrukcióként jelenik meg. A védánta filozófiáját a tanító és tanítvány interakciója hozza létre, ezért az mindig szubjektív, és csak az adott kapcsolatban érvényes. A védánta fennmaradt szövegei legtöbbször a tanító és tanítvány párbeszédét írják le, hangsúlyozva, hogy a valódi megértés csak közvetlen átadáson keresztül jöhet létre (ritka kivételektől eltekintve).

Aranykor – evolúció

Míg mi a világot és benne az embert a folyamatos fejlődés állapotában látjuk, addig az indiai világkép szerint a jelen kor a szellemi hanyatlás mélypontja. A misztikus aranykorban minden ember tökéletes és teljes volt, a valóság észlelését nem torzították el téves hitek és prekoncepciók. Ez az elképzelés a tanítás módját is meghatározza: a nyugati magyarázatok az alapoktól indulva építik fel az elméleteiket, míg a védikus szövegek a legmagasabb rendű tanítással, a teljes igazság tömör megfogalmazásával kezdődnek, és utána kezdik kibontani a témát, úgymond a lassúbb tanítványok kedvéért.

Nondualitás

A védánta nem megmagyarázni próbálja a világ működését, hanem annak forrását, megjelenésének alapját keresi. A nyugati filozófiák nehezen közelítenek ahhoz a határhoz, ahol a valóság átlépi a racionális megértés határait, holott számtalan ilyen jelenség része a hétköznapjainknak – gondoljunk az irracionális számokra, a világűr végtelenségére, vagy akár a bigbumm elméletére, amikor a semmiből valami lett. A vallások ezzel a területtel foglalkoznak, és az elme számára megragadhatatlan mindenséget Istennek nevezik el. Aminek azonban nevet adunk, azt beszorítjuk az elme korlátai közé, fogalommá tesszük, az általunk kreált világ részévé válik, így nem tesz lehetővé minőségileg új megértést. Hogy ezt elkerülje, a védánta nem beszél istenről, hanem azt hangsúlyozza, hogy a valóság megragadhatatlan, mivel nem duális természetű. A valóság érzékeink számára éppen olyan, mint a mozivászon: nem látjuk a szemünk előtt pergő filmtől.

Szerző: Gergő
Fotó: Nyul Zsuzsa
Dátum: 2022-07-04