Az első jógik - a sramana mozgalom

A hindu kultúra elsődleges forrásának tekintett szöveggyűjtemény, a Védák keletkezését az i.e. 1500 körüli időszakra datáljuk, és a védikus kultúra első pár száz évében az egyre komplexebbé váló papi rituáléké volt a főszerep. Csak az i.e. 600 tájékán kibontakozó, úgynevezett sramana mozgalommal jelenik meg az egyén megszabadulásának eszméje, az a fajta útkeresés és befelé fordított figyelem, amit ma a jógi képéhez társítunk.

A sramana szó vándort vagy keresőt jelent, és többnyire az Indiában keletkezett filozófiai és aszketikus hagyományokra utalunk vele. A mozgalom tagjai kivonultak a társadalomból, és visszautasították a szigorú vallási hierarchiát és a kasztrendszert. Az elvonulóhely jelentéssel használatos asram kifejezés is eredetileg valamilyen sramana csoportot vagy közösséget jelentett.

Hozzájuk köthetők az olyan elképzelések, mint a reinkarnáció, a karma, az önmegvalósítás vagy a megszabadulás. Az egymástól jelentősen különböző szabadon formálódó csoportok filozófia, meditáció és aszkézis segítségével igyekeztek elérni magasabb tudatállapotokat és spirituális fejlődést.

A legtöbbet a sramana csoportok életéről Buddha visszaemlékezéseiből tudunk, aki maga is számos sramana tanítót követett buddhává válása előtt. Egy másik fontos sramana hagyomány a dzsainizmus, amelynek az ahimszá, azaz a nem-ártás elvének széleskörű elterjedését köszönhetjük. A tantra, noha csak mintegy ezer évvel később jelenik meg, szintén a sramana hagyományokban gyökerezik, csakúgy, mint a tantrikus hagyományból kiemelkedő hatha-jóga tradíciója, amelyet a modern jóga egyik legfontosabb forrásának tekinthetünk.

Bátran kijelenthetjük, hogy a modern hinduizmus éppúgy, mint a modern jóga a védikus és a sramana hagyományok keveredéséből jött létre.