Jóga és aszkétizmus

A jógát, főleg a hatha jógát, sokszor keverik össze a különböző indiai aszkétikus hagyományokkal, pedig az aszkéták ősi, vallásos utak képviselői, számtalan egymástól jelentősen eltérő ideológiával és gyakorlatrendszerrel.

Már a legősibb hindu szövegekben, az ie. 1500-as évek körül keletkezett Rigvédában is találkozhatunk azzal az elképzeléssel, hogy a risik (látók, bölcsek) önmaguk legyőzésén, vagyis az önsanyargatáson, a test késztetéseinek elnyomásán keresztül tisztulnak meg, és így jutnak el a megértés magasabb fokaira. Az adzsivikák, akik ie. 500 körül tűntek fel a Buddhizmussal párhuzamosan, az egyik leghíresebb, majd kétezer éven keresztül élő aszkéta hagyomány volt – a szöges ágyon fekvő fakír képe például sok szempontból hozzájuk köthető. De a mai napig találunk Indiában hasonló aszkétikus fogadalmat teljesítő szádhukat (szent ember) és sziddhákat (természetfeletti képességgel rendelkező), akik hónapokig, évekig tartják felemelve az egyik karjukat, fél lábon állnak, fejjel lefelé lógnak egy fa ágáról, vagy sosem ülnek le.

A fogadalom célja eltérő lehet, de a lényeg az önmegtartóztatás, a lemondás, illetve a karma (a tettek visszahatásainak) elégetése. A szanszkrit tapasz kifejezés szinte minden hindu bölcseleti rendszerben megjelenik valamilyen formában. Jelenthet vallásos áhítatot vagy egy adott időre vállalt gyakorlási módot, illetve a hatha jóga gyakorlatok végzése közben érzett hőt, pránaáramlást is.

A szanszkrit szövegek tapasz három szintjét írják le:

1. Testi szinten a gyengeségek, mint akadályok leküzdését jelenti, ide tartozik a böjt, önsanyargatás, önmegtartóztatás, illetve a légzőgyakorlatok, rituálék számtalan formája.

2. A beszédben ez főként a mauna, azaz csendfogadalom formájában jelenik meg.

3. Az elme szintjén pedig a gondolati fegyelem elérését jelenti összpontosítás, meditáció révén.

A jóga különféle irányzatai is merítenek az aszketikus hagyományokból, és szinte minden jógi gyakorol tapasznak nevezhető technikákat, azonban a modern jóga a hangsúlyt a harmóniára, egyensúlyra helyezi, ezért szélsőséges, kifejezetten önsanyargató hagyományokkal inkább a vallási fanatikusoknál találkozhatunk. A jógi mára az egészség, teljesség, önbeteljesítés szimbólumává vált, aki az ahimszá, a nem-ártás elvét önmagára nézve is elsődlegesnek tekinti.