Létezik-e a világ vagy illúzió?

Belegondoltál már abba, hogyan alkotunk képet a bennünket körülvevő világról? A jelenleg uralkodó megközelítés szerint az érzékeinken keresztül felfogjuk a környezetünkből érkező információk egy kis töredékét, majd ezekből az elménk valamiféle modellt próbál alkotni. A múltbeli tapasztalatokra és a racionális elemzésre támaszkodva így létrejön egy többé-kevésbé rendezettnek tűnő világkép, amely elméleteket tartalmaz a dolgok egymáshoz való viszonyáról. Csodálatos az az arrogancia, ahogyan az ember ezt a nyilvánvalóan önmaga által teremtett virtuális modellt egyszerűen valóságként kezeli!

Nevezzük most a gondolatoknak, érzeteknek, és mentális képeknek az összességét elmének. Az elmében zajlik minden, amiről tudomást szerezhetünk, illetve az elme maga a megismerés folyamata és tere. Az elmére tulajdonságai a dualitás, azaz a kettősségekben való gondolkodás, az idő lineáris megélése, illetve a jelenségek összekapcsolásának logikus és analógiás módja. Ezek az elme úgynevezett korlátai, amiket annyira természetesnek érzünk, hogy legtöbbször megkérdőjelezni sem vagyunk képesek. Pedig számtalan dolgot ismerünk, amiket az elme képtelen megragadni: ilyen a végtelen fogalma, az irracionális számok, a tér-idő görbület, vagy akár maga a tudat, amiben az elme megjelenik.

A világunkban minden folyamatosan változik, nincs semmi, ami önmagában, állandóként viszonyítási pont lehetne. Még saját létezésem érzete vagy gondolata is csak akkor jelenik meg, ha tudatosítom, különben mindig az éppen a figyelmem középpontjába kerülő gondolatmenetek foglalják le az elmémet.

A keleti filozófiák mégis találtak ilyen stabil pontot: szanszkritul úgy nevezték, hogy Brahman, ami a végső valóság, az abszolút tudatosság, a korlátoktól mentes Önvaló. Ez minden jelenség forrása, amelyek azonban csupán az elmében felbukkanó mintázatok, és jogosan nevezhető minden illúziónak, ami az elmében felbukkan. Ugyanakkor az is igaz, hogy csak az Önvaló rendelkezik saját valósággal, minden más dolog pedig csak viszonylagos és átmeneti létezéssel bír, ám az Önvalón kívül nem létezik semmi, így az átmeneti dolgok sem lehetnek mások, mint maga az Önvaló. Ezért mondják a tanítások, hogy minden egy, azaz minden az Önvaló.

Az elme duális természete nem képes egyszerre megragadni két ellentétes állítást, pedig a világ egyszerre valós és létező, valamint valótlan és illuzórikus. Illúzió minden jelenség, de valós az a tudat, amiben mindez megjelenik.

Gondoljunk a kígyó-kötél példázatra: ha a sötétben az összetekert kötelet kígyónak nézem, a kígyó elképzelése illúzió. Azonban amikor a kígyót látom, valójában a kötelet nézem, ami pedig valóságos. Tehát mindig a valóságot nézem, csupán téves elképzeléseim vannak róla. Ha a világról, mint az általam megélt élményről beszélek, akkor illúziónak nevezhetem, ha pedig rámutatok az elképzelések mögött rejtőző változatlanságra, akkor az maga a valóság.